L

This is my fault

Jogos a cím, közel 2 órája szenvedek azzal, hogy működjön egy script… vagyis működik, csak hibásan… Életemben nem gondoltam volna, hogy egy ilyen apróság ki tud tolni velem… :)

Már egy ideje PDO-t használok, de még mindig vannak kiaknázatlan kérdések. Így én arra fogtam, hogy valamit rosszul kötöttem össze, és a program emiatt hülye. De nem.

Képek méretezése, vágása, arányosítása PHP-ben

Sokunknak okozhatnak problémát a túl nagy képek, a nem megfelelő méretarány vagy egy kép előnézeti képének létrehozása. Nekem is fejtörést okozott régebben, hogy hogyan vágjak egy 100×100-as képet, vagy hogyan csináljak egyszerű előnézeti képeket. Ekkor akadtam rá erre a scriptre. Azóta a programjaim nagy részében benn van. Igaz sokat fejlődött.

A fent említett problémára találtam a következő scriptet, mely megoldja a gondjainkat. A program képes képeket méretezni, vágni és arányosítani is. Méretezhetünk vele szélességre, magasságra, fix méretre. Vághatunk vele előre meghatározott dimenzióban, és százalékos értékben arányosíthatjuk is a képünket. A kapott eredményt menthetjük vagy megjeleníthetjük. Tehát mindent tud, amit egy kép kezeléséhez tudnia kell.

MySQLi/MySQL és a PHP 5.5

A legutolsó upgrade alkalmával frissült az Apache és a PHP is a gépemen. Kubuntut használok, így jelenleg a 13.10-es került a gépre. Épp egy régi project javításán dolgoztam, mikor megtörtént a frissítés, felkerült a PHP 5.5

Régebben olvastam, hogy ki fog kerülni a mysql a PHP-ból, de ezt az információt valahogy teljesen félretettem. Most mikor felfrissítettem a rendszert, visszaállítgattam a virtuális hostokat, és beállítottam az apache-ot, folytatni akartam a munkát. Egy baromi aranyos üzenet várt a hibakezelőmben:

Unknown error type: [8192] mysql_connect(): The mysql extension is deprecated and will be removed in the future: use mysqli or PDO instead
Error on line 14 in file /home/leoamros/public_html/xy_domain.hu/engine/core.php

"Hupsz. Ez meg mi?" Felkiáltás előtt még végig futott az agyamban, hogy minden jól lett-e beállítva. Persze, hisz ez már ilyenkor rutin feladat. Újra olvasva a hibaüzenetet, beugrott a régebbi cikk, hogy ki fog kerülni a mysql, helyette a mysqli vagy a PDO lesz.

Böngésző gyorsítótárának (cache) ürítése, a sütik (cookies) törlése

Ha nem tudod hogyan kell a Google Crhomeban, Mozilla Firefoxban, esetleg Internet Explorerben a Sütiket (cookie) vagy a Gyorsítótárat (cache) törölni/üríteni, akkor ez a bejegyzés neked szól!

Linux felhasználó hozzáadása a www-data csoporthoz

Hogyan adhatok felhasználót a www-data apache felhasználói csoporthoz?

Az adott problémára több megoldás is létezik.

Először is, miért jó ez nekünk?

Teszt vagy developer szerveren elég sokszor fordul elő, hogy fájlokat kell törölni, módosítani, áthelyezni másik mappába. Nekem jelenleg a /home/leoamros/public_html mappa alatt helyezkedik el a virtuális domainek tárhelye. Ezért automatikusan leoamros felhasználó és leoamros groupként hozom létre a mappákat. De az Apache www-data felhasználó és www-data groupként menti a fájlokat. Így mivel a két csoport nem fedi egymást, sokszor kapok hibaüzenetet, hogy a fájlhoz nincs hozzáférésem.

Ilyenkor több megoldás létezik. Vagy hozzáadjuk a felhasználónkat a www-group csoporthoz, ezáltal engedélyünk lesz módosítani a fájlokat, vagy a mappaszerkezetet tulajdonosát és csoportját "hackeljük" meg :)

CSS: Több elem sötétítése hover-re

Elég nehéz értelmes címet adni neki :) tehát amiről szó van. Van egy több boxból álló menü, slide vagy bármilyen panelünk. A feladat, hogy alap esetben minden box legyen világos, ha rávisszük az egeret, az aktuális box világos marad, a többi besötétedik.

A megoldást nemrég még simán jQuery-ben oldottam volna meg, de kicsit filózva rájöttem, hogy CSS segítségével is megoldható a probléma.

Mit is kell végig gondolni? Mi történik? Van egy nagy div, benne több kisebb div.

jQuery bxSlider

Az egyik jelenlegi projectnél használni kell egy slideshow plugint, nekem a bxSlider lett a kiskedvenc anno. Nem tudom megmondani miért. Egyszerűen csak tetszik.

Ezzel eddig nem is lenne gond, de felmerült egy apró "bug". Mikor auto-slide-on van a plugin, akkor lapozás után nem indul el újra…

Tehát gyors Googlizás. Kiderült, hogy nem csak nekem van gondom ezzel, és a program hibaoldalán is többen jelezték már, hogy ez egy létező probléma.

Miért látszik folyamatosan a YouTube videó?

Sok embernek okoz gondot, hogy egy beépített YouTube videó mindig az elemek fölé kerül. Így jártam jelen pillanatban én is.

Egy admin felületen vizuális panelszerkesztő felületet csinálok, ahol az oldal elemeit valós időben lehet szerkeszteni. YouTube panel, slideshow, szövegbox. Bármit hozzáadhat az admin… A panelekről információt kérhetünk le, egy kis “i” gombra kattintva, ami egy beúszó ablakban jön be.

Eleinte fel sem tűnt, hogy a YouTube videók megpróbálnak minden elem fölé kerülni. Egy darabig ez nem is zavart, csak mikor egy teljes szerkesztő felületen lett az inputok és gombok helyén YouTube video részlet. Először próbálkoztam azzal, ami ilyenkor elsőként eszembe jut, z-index az elemen. Jó pár 9-es után sem javult a helyzet, így ismét Gugliztam kicsit.

Like vadászat

Épp a napokban gondolkodtam rajta, mennyire jó lenne, ha Buksi jobban pörögne. A netet böngészve kezem alá került egy hirdetés, mely szerint egy kisebb vagyonért hoznak nekünk like-ot egy alkalmazás segítségével. Több mint 100 elégedett ügyfél, stb, stb.

Elgondolkodtam, ez mennyire érné meg. Mivel döcögünk, hisz a Buksi non-profit, tehát bevétele nincs, hirdetések nincsenek az oldalon, nincsenek zavaró felugró ablakok, teljesen reklámmentes, így a bevétel hiányában, kiadást sem generálunk, tehát nem hirdetjük az oldalt. Amit elért, azt magától érte el, Google és Facebook forgalommal.

Mindent a CronTabról

Hobbi szinten szervert üzemeltetek, emiatt kénytelen voltam beletanulni a crontab rejtelmeibe. Nem volt nehéz, így most leírom az általános információkat, amiket jó, ha tudsz.

Tehát Linux rendszereken lehetőségünk van időzített feladatokat beállítani. Erre használhatjuk a crontabot. Akinek a tárhelyszolgáltatója engedélyezi, az használhatja ezt a funkciót akár saját tárhelyén is. Erről érdemes megkérdezni a saját tárhely szolgáltatódat, hogy náluk pontosan milyen parancsok és milyen elérési úton futtathatóak.

Én most a linux terminálon keresztül használható parancsot mutatom be.

Leoamros

X

Üdv! Ha még személyesen nem ismerjük egymást, Smajda László vagyok, de szólíts csak egyszerűen Laccának vagy Leoamrosnak. Olyan netbúvároknak osztom az észt, akik szárnyaikat próbálgatják a PHP, MySQL, JavaScript világában, és elakadnak valamelyik folyamat során. Főleg a saját tapasztalatokat írom le, ettől függetlenül kérdezhetsz bátran, lehetőségeimhez mérten válaszolok.

Kategóriák
Címkék
Social Media
Eszközök