Blender Render

img

Már régóta tervezem, hogy kicsit bővítem a tudástáramat és elkezdek valami új dologgal foglalkozni. A grafikához hülye vagyok. Tudom kezelni a PhotoShopot, tudok kész designt szétfaragni, ismerem a toolokat. De ha leültetnél, hogy tervezzek egy weboldalt, igen nagy bajban lennék. Az alapokat meg tudnám csinálni, de tipográfiailag nulla lenne, nem harmonizálnának az elemek, és sorolhatnám még. Egyszerűen nem vagyok grafikus. Nem is tanultam, de komolyabban nem is érdekel.

A sitebuild is hasonló a grafikához. Meg tudom csinálni, de akinek ez a foglalkozása, sokkal jobban vágja, hogy hogyan tudja egyszerűbben, kevesebb html kóddal, kevesebb css-sel megcsinálni. Nekem a Bootstrap alap az első, amit behúzok, próbálkoztam a Fundationnel is, de még arra nem éreztem rá. Tehát tuti, hogy egy sitebuilder jobban megírja a html kódot, mint én.

Végül a szakmán kívül választottam egy új hobbyt. Belekezdtem a 3D megtanulásába. Tudom, ehhez is kell grafika, látásmód, stb. De jobban átlátom a 3D-t, mint a grafikát. Egy 3D-s grafika annyival könnyebb számomra, hogy a 3D-s térben elhelyezett dolgokat jobban látom, mint a sík felületeket. Egy weboldalnál legtöbbször 2D-ben kell gondolkodni. Mikor bejött a box-shadow, mindent árnyékolni akartam, hogy kiemelkedjen optikailag a térből. Aztán a végeredményt nem részletezem. Le kellett vennem az árnyékokat, hogy tűrhető legyen a weboldal.

Tehát, mivel Kubuntum van, így a Blender lett a kis kedvenc.

Persze, mint mindig, most is fejest ugrottam a dolgokba, nem szarozunk, nem érdekel, mi hol van, mutasd mit kell csinálni. TeCső, keresés, normális keresés.

Elsőre találtam egy olyan tutorialt, hogy sírva fakadtam. A gyerek csak azt magyarázta el, hogy mit lehetne még csinálni, azt nem, hogy épp mit csinál.

Keressünk normális tutorialt, mert azért csak kezdő vagyok. Ekkor meg olyat találtam, ami 3x mutogatta el, hogy melyik menüpontba kell belépni, és hogyan kell kocka mesh-t létrehozni. Frankó, ez meg a sík hülyék tutorialja. A kettő között kellene valami, ami halad is, de nem is profiknak van.

Végül megtaláltam. Az első tutorialban kicsit szájbarágósabb (mondjuk a srác mondta is, hogy oktató), de legalább haladunk, berakjuk a gömböt, a talajt, dobálunk rá modifiert és leanimáljuk, kiválasztjuk a frame-et, majd renderelünk. Kész.

Ettől több nem is kell. Billentyű kombókat elmagyarázza, nem kell mindent kattintgatni, használhatom a billentyűzetet is. Sőt direkt úgy vannak a billentyűk alapértelmezetten, hogy balkézre essen a legtöbb gomb, jobb kézben az egér.

Első tutorialom eredménye:

Blender - Első renderelés

Ugye, milyen szép? :D

Itt van a link is, hogy meg tudd nézni: Tutorial for Cloth Napkin

De itt nem állunk meg. Kell még. Kerestem egy újabb tutorialt. Ránézésre kicsit bonyolultnak tűnt, ezért végignéztem előbb a videot, utána átdobtam a másik monitorra és szinte megállítás nélkül a videoval egy ütemben csináltam, amit a srác. Szerencsére a magyarázatok miatt kicsit lassabb, így könnyű a begyakorolt billentyűkombókkal gyorsan megcsinálni, amit mond.

Ez kicsit keményebben néz ki, igaz nem rendereltem le túl jó minőségben, de szerintem frankó lett:

Blender - Második renderelés

Ide is egy link, csak úgy: Tutorial for Realistic Chain

Ebben a videóban már főleg csak a billentyűkombókat használja a srác, így nekem is könnyebb volt.

Persze, következő az volt, hogy nekiláttam egy saját, egyszerű 3D-s forma megalkotásának. Háttérbe a front és top nézet, aztán kezdhetjük. Valamit nagyon elcsesztem, mert összekötöttem a padlónak szánt plane-t a cube mesh-sel, bár most sem tudom, hogy csináltam... Így minden rendereléskor, ha a tárgyat szürkére állítottam, akkor a háttér is beszürkült. Ha a hátteret fehérre állítottam, a tárgy is fehér lett.

Tudom, nem fejest kell ugrani az ilyenbe, de ilyen vagyok... Szeretem kitalálni a dolgokat magamtól. Ha nem megy, nem adom fel, újrakezdem és másodjára sikerül. Vagy harmadjára. A lényeg, hogy nem úgy tanulom meg, ahogy mások, hogy bemagolom a dolgokat és robotként ismétlem, ez sosem ment. Inkább teljen 2-3x több időbe, de rögzüljön, hogy melyik esetben, mit nyomtam és az a gomb mit csinált.

Erre jó példa ismerősöm. Ha megmutatod, mit kell csinálnia, megcsinálja, de ha probléma adódik és máshogy kell megoldani a gondot, nem tudja kombinálni az addig megtanultakat.

Úgyhogy most meló után 1-2 órára beizzítom a Blendert és megpróbálom elsajátítani a használatát. Meglátjuk hogy fog menni. Úgyis jelentkezek majd folyamatosan az új 3D-s képekkel. Ha majd lesz elég, akkor csinálok egy galériát nekik valamelyik erre kitalált oldalon. Csak még nem tudom hol. Pinterest? Facebook? Google Plus? Esetleg Instagram vagy Picasa? Addig meg teljesen tökéletes így a cikkbe ágyazva.

Tényleg, ti hová töltenétek?