L

Ismételt visszatérés

Talán azt kevesen tudják, - közeli ismerőseim kivételével - hogy mi zajlik az életemben. Persze ez így van jól. Mint minden embernek nekem is megvannak a magánéleti problémáim. Emiatt előfordul elég szokszor, hogy elfelejtek írni. Vagyis mindig ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy írni kellene, de 5 perc múlva teljesen elvonja a figyelmem más.

Szóval, most kicsit összefoglalom a 2015-ős évet, mik is történtek, és természetesen, hová tartok.

Kezdjük az elején, februárban készült el ez a blogmotorom. Semmiért nem adnám, a régiekhez képest mérföldekkel jobb. Még annyit akarok rajta módosítani, hogy ne csak Markdown fájlokkal dolgozzon. Vagyis Markdownban kelljen írni a bejegyzéseket, de adatbázisban legyenek tárolva. Marad a cachelés, marad minden a régiben, csak egy könnyebben kezelhető felületen fogom a cikkeket tárolni. Így a cikkek egyrészt kereshetővé válnak, másrészt a programnak a cache frissítésekor nem kell az összes cikket újratölteni, hanem mindent kiszed adatbázisból. Szóval gyorsabb lesz kicsit.

Március környékén hoztam egy döntést, miszerint ott hagytam az akkori munkám. Ennek a részleteibe nem mennék bele. A lényeg, hogy felőröltem magam, befordultam és utáltam az életem. Napról-napra éltem és próbáltam felállni, de nem sikerült. Úgy döntöttem, hogy változtatok. Sok dolgon. Teljesen más dolgokkal kezdtem el foglalkozni. A programozás, a számítógépem hátrébb került az életemben. Ez egy nagyon jó döntés volt, új dolgokat ismertem meg, bővült a látóköröm.

Ezután már teljesen felpörgött az életem. Belekezdtem az önfejlesztésbe. Eleinte baromságnak tartottam. "Miért lesz jobb az életem attól, hogy szeretem magam?" - kérdeztem folyamatosan. Aztán kiderült, hogy csak működik. Egyre több lehetőség nyílt meg előttem. Ezt egy kedves ismerősömnek köszönhetem, akit ebben az időben kétségbeesetten hívtam fel, hogy "segíts rajtam!". Az ő ajánlására kezdtem el olvasni Szabó Péter és Brian Tracy könyveit. Eleinte kölcsön kaptam őket, de most karácsonyra már én is befektettem és egyből megrendeltem 3 könyvet. Emellett folyamatosan bővítem a tudásom minden másban is, így az informatika területén is.

Ezután ismét csak telt az idő. Nap-nap után. Majd november elején vége lett a kapcsolatomnak barátnőmmel. Ezt mondhatjuk közös döntésnek, de én voltam, aki először kimondta, hogy nem fog működni. Utána megbeszéltük a dolgot higgadtan és mindketten beláttuk, hogy tényleg nem egy irányba szeretnénk haladni, így nem tartjuk fel egymást. Persze ez kicsit megint visszavetett a lendületemen. Kellett az a körülbelül 2 hónap mire ismét magamhoz tértem. Zajlik az élet apraja falván...

Szóval ez történt 2015-ben. Lezártam az életem egyik időszakát. Az új évbe már egy kicsit jobb ember lépett. Persze, hosszú folyamat a teljes felépülés. Az önbecsülésem, önfegyelmem és az énképem még mindig a normál szint alatt van. De minden nap kicsivel jobb lesz.

Tervek 2016-ra?

Persze, hogy vannak. A legnagyobbakról nem beszélek, de a kisebbek között ott van a további fejlődés, új kapcsolatok kiépítése. Szóval haladok majd előre. Kicsit többet fogok ide is írni, hogy fenntartsam az eredeti célom a bloggal. Még azon gondolkodom, hogy lesznek-e benne személyesebb részek is, vagy csak kifejezetten informatikai témákkal fogok-e foglalkozni. De mindenképpen több bejegyzés fog születni. Több időt fogok önmagamra szánni, hogy jobb legyek, mint tegnap voltam.

Szóval a 2016 is mozgalmas lesz. De mindent a maga idejében.

Leoamros

X

Üdv! Ha még személyesen nem ismerjük egymást, Smajda László vagyok, de szólíts csak egyszerűen Laccának vagy Leoamrosnak. Olyan netbúvároknak osztom az észt, akik szárnyaikat próbálgatják a PHP, MySQL, JavaScript világában, és elakadnak valamelyik folyamat során. Főleg a saját tapasztalatokat írom le, ettől függetlenül kérdezhetsz bátran, lehetőségeimhez mérten válaszolok.

Kategóriák
Címkék
Social Media
Eszközök