Új telefon

img

Figyelem a következő sorok termékmegjelenítést tartalmaznak.

Alaptörténet

Ha még nem ismersz, tudnod kell rólam valamit. Nincs okostelefonom. Nem szükséges. Sok ismerősöm vigyorgott rajtam, mikor előkerült az előző, egy Samsung SGH-D500. Igen szétcsusszantható telefon 2004-ből. Soha nem volt vele gáz, csak az elmúlt 1 évben. Folyamatosan szarakodott a kijelzője. Régen volt a Samsung E250-esem, onnan már jól ismertem a problémát, a szalagkábel, ami összeköti az alapot a kijelzővel megtört. Tehát a telefon lassan, de biztosan menetel a halálba minden egyes szétcsúsztatással.

Tehát le kellett cserélni a mostani Sámsont is. Mondjuk ennek vannak kívülálló okai is, de ez más téma. Tehát. Van az Auchanban polcra kipakolt teló, már előre csomagolva, kártyával, menetkészen. Kimentünk kedves barátommal, és vadásztunk egy Alcatel One Touch 316-ost. Mikor haza értem, kicsomagoltam, és meglepődve láttam, hogy a picike dobozban, mi minden található. Mikro USB hálózati töltő, mikro USB kábel, headsed és az 500 mAh akku. Sok normális okostelefonhoz nem kapsz ennyi kábelt. A hálózati töltőnek kifejezetten örültem, mert az új ecigim akkuja (Eleaf iTwist Mega) is mikro USB-s. Így tudom vele tölteni. Kellemest a hasznossal.

Aktiváljunk

Tehát összepakolom a telefont. Bekapcsol. Nem szoktam ilyen polcról leszedett telót venni, mindig az aktuális igényeknek megfelelően bemegyek a 3 szolgáltató egyikéhez és megveszem a telefont. Vagy míg a családi csomagban voltam (ez egy külön történet, de lehet elmesélem majd), fater ment be az üzletbe és az aktuális 20-30-70 forintos telefonokból dobott be a kosárba párat az előfizu mellé. Tehát, teló éledezik, virnyákol a maga kis csipogó hangján, majd életre kel teljesen. Nem telik többe az animációval együtt 5 másodpercnél. Frankó. A polcról leszedett telók egyik előnye, hogy kapsz mellé egy SIM-et az adott szolgáltatótól.

Nincs is ezzel eddig semmi gond, évekig volt családi előfizetésem, utána 2 évig saját, majd 1 évig egyéb csomagba tartozó kártyám ennél a szolgáltatónál. Kiveszed a leírást. Neten is lehet aktiválni. Hurrá. Informatikusként támogatom. Tehát aktiváljunk. Oldalt megnyit. Első form, telefon adatai. Beírom. Második form, asszem a személyes adatok. Itt meg kell adni, mit reggeliztél, szereted-e a rántotthúst, ki a kedvenc szereplőd a Barátok köztben, szóval mindenre rákérdeznek. Kitöltöd. Tovább. Melyik csomagot akarod aktiválni? Tovább. Adategyeztetés, és el kell fogadni, hogy zargathatnak-e, meg hogy nem kérsz ászf másolatot, nem öltél még állatot, nem vagy terrorista és nem fogod a szolgáltatásukat rosszra használni.

Persze, azt nem tudják, hogy én azért vettem a telefont, hogy Lokit felhívjam róla és átadjam neki a Földet, cserébe majd ülhetek a frankó repülő jetskin. Nah tehát elfogadok mindent, kivéve, hogy zargassanak, benne legyek a nagykönyvben é satöbbi.

Povább. Megint első form. Se hibaüzenet, se anyám tyúkja, se semmi. Megint végig nyomom, megint első form. Ez hülye. Hívom az ügyfélszolgálatot. Bakker, már hiányzott a géptyúk hangja. Végig hallgatom, hogy elő kell készíteni a személyes okmányokat, a SIM kártya adatait. Ezután SPAM. Kérés nélkül elmondja, hogy jelenleg milyen akcióik vannak. Öcsipók, aktiválni szeretném a kártyát, nem akarok előfizetést, új csomagot, csak meg akarom tudni, hogy neten miért nem ment el a kérésem.

Végre bejelentkezik az ügyfeles. Mondom neki, hogy kb 5 perce, küldtem el 2x a reget. Bekéri a nevem és a számom, kiderül, hogy nem vagyok regisztrálva. Hurrá. Lediktálom az adatokat.

-Kérem-e hogy a telefonkönyvben legyen a számom?

-Nem.

-Kérek-e ajánlatokat SMS-ben, emailben?

-Nem.

-Nem?

-Kötelező?

-Nem.

-Akkor nem.

Kész vagyunk. Kikapcs-bekapcs. Hívni nem tudok. Sebaj, majd feltöltjük. Rácsörgök ismerősre, hogy kész van, csak majd fel kell tölteni az egyenleget. Épp városban van, majd feltölti nekem. Szuper.

Véleményem a telefonról

A kis doboz meglepően sok kábelt tartalmaz, kapsz hozzá hálózati kábelt és töltöként vagy adatátvitelre használható mikro usb kábelt is. Egy kicsit fapados, de (kategóriájában) jó hangminőségű headsetet.

Maga a telefon a méreteihez képest gyors, amire nekem kell, pont elég. A bootolási ideje nem több, mint 5 másodperc, ebben már sokszor benne van a hálózatkeresés is.

A kicsike telefonhoz kicsike súly is tartozik. A maga kis 69,5 grammjával meglepően könnyű. Csak összehasonlításképp a D500 99 g, az E250 80 g vagy az iPhone 6 129 g. Közel fele a súlya egy megtermett iPhone-nak.

A burkolata full műanyag, de nem recseg, nem zörög. Elsőre elég kis masszív szerkezetnek tűnik.

A beszélgetésnél kicsit fura volt elsőre, a hangminősége elfogadható. Kifejezetten tetszik, hogy 5 ébresztő van benne, a D500 3 beállítható időpontjához képest.

A csengőhangok gyárilag szerintem gagyik. De ez nem túl nagy gond, ha meghallom tőlem akár fütyörészhet is.

A rezgése az egyetlen, ami szerintem gyengére sikerült. A kezemben tartva is eléggé koncentrálnom kellett, hogy érezzem. Ezen kívül szerintem a célnak megfelel.

Fényképezni életem nagy eseményeit nem nagyon fogom vele, bár nekem a telefon erre soha sem kellett. Talán 18 évesen, de akkor meg tök mindegy volt, csak legyen kép.

Következtetés

Ha egy egyszerű, használható telefont szeretnél akkor az OT-316 jó választás. Kicsi, gyors, telefonálásra és SMS-re tökéletes. A microSD-vel 8 GB-ig bővíthető memóriával pedig még mp3 lejátszóként is használható.